A békéscsabai Márvány Fotóműhelyt néhány lelkes amatőr fotós hozta létre 1997-ben. Az alapítás utáni kb. első tíz évben túlnyomórészt a fotózás hagyományosnak mondható ágát, (fekete-fehér-, és színes filmes technika) műveltük, de mára már a digitális technika került előtérbe. Képeinken a múlt emlékeinek, a természet, illetve az épített környezet tárgyainak, ezek részleteinek bemutatásával hívjuk fel a figyelmet a körülöttünk levő múltbéli-, és új értékek szépségeire, vagy ezek lassú pusztulására, de készítünk portré és tárgyfotókat is.
A klub a Lencsési Közösségi Ház közreműködésével hirdeti meg a ''Csak tiszta forrásból...'' című pályázatát, mely március 15 - hez kötődik, s hagyományos és digitális technikával készült, kizárólag fekete-fehér képek vehetnek részt rajta.
A másik pályázatunk Csaba Tv, Lencsési Közösségi Ház és a klub közös kiírásában jelenik meg ''Digiporáma Fesztivál'' néven, mely a mai kor technikai lehetőségeivel készült digitális képek filmetűdjeinek seregszemléje.
Rendszeres részt veszünk országos kiállításokon és pályázatokon. A klubnak évente legalább egy csoportos kiállítása van, ezen kívül egyes tagjainknak is rendszeresen vannak egyéni kiállításai.
1997-ben az a megtiszteltetés ért bennünket, hogy mi rendezhettük a XIV. Országos MAFOSZ Szalont és fotótábort, ami a szervezett amatőr fotósok legnagyobb seregszemléje.
Klubfoglalkozásainkat miden kedden Békéscsabán a Lencsési Közösségi Házban tartjuk.